Hideg van. Fáradt vagyok és kimerült. Az ablakban egből potyogó macskákat és kutyákat látok. Pedig az előbb még sütött a nap... Forró csokit kortyolgatok hát és merülök.... El, valahova mélyen a végtelenbe, ahol már úgyis ott vagyok. Oly nagy volt a távolság, mikor azt hittem, közel.
Kopogtat a körforgás a téglafalon... Már nem fáj, fáradt vagyok, végtelenül fáradt és hihetetlenül lelkes.
Szünet.
A csésze üres, de az íze még a számban, lassan kimossa nyálmirigyek végterméke, lassan, végtelenül lassan hat a stimulált boldogsághormon, halványul, és elfakul.
Majd jöhet egy pohár száraz bor, keserűen kiszárítja a torkom, elandalít, de nem altat, hadd fogjon körbe egy picit a mámor.
Felszabadul a gondolat és repül, el a messze végtelenbe a tekintet után, ki az ablakon. A hazugság, az álom, a vágy karjaiba...
Hatkor kinyitja a szemem a daloló napsugár, hajt és hal a fizikum, hat és hullámzik a lélek...
Kopogtat a körforgás a téglafalon... Már nem fáj, fáradt vagyok, végtelenül fáradt és hihetetlenül lelkes.
Szünet.
A csésze üres, de az íze még a számban, lassan kimossa nyálmirigyek végterméke, lassan, végtelenül lassan hat a stimulált boldogsághormon, halványul, és elfakul.
Majd jöhet egy pohár száraz bor, keserűen kiszárítja a torkom, elandalít, de nem altat, hadd fogjon körbe egy picit a mámor.
Felszabadul a gondolat és repül, el a messze végtelenbe a tekintet után, ki az ablakon. A hazugság, az álom, a vágy karjaiba...
Hatkor kinyitja a szemem a daloló napsugár, hajt és hal a fizikum, hat és hullámzik a lélek...
