Hosszú volt a szünet. És mégis rövid... Alig egy pillanat alatt fordul meg a világ. Aztán emésztünk, majd megint fordulunk, körbe-körbe, át-keresztül, hanyatt... Végül? nincs végül... Csak józan ész és érzés. És a kettő néha totálisan más irányba fordul egymáshoz képest.
Jó volt egy kis magány után emberek között embernek érezni magam; hegyek-völgyek-dombok, füvek, fák, virágok között egy kis szédelgő, légző, emesztő lénynek.
Emésztünk. Fizikailag, lelkileg, érzelmileg, agyilag. És addig élünk, amíg minden tekintetben emésztünk. Ha valahol megakad a falat, vagy nem jut be semmi, akkor ott bukás van, legyengülünk, elfáradunk, magasból a mélybe zuhanunk....
Zuhanni néha jó, néha kell. Vertikálisan, horizontálisan.... Előre, hátra, átlósan...
Szeretem a barátaimat. Szeretem figyelni az embereket. Szeretek mosolyt adni, emberséget, megértést, hallgatást. Ennél szebbet nem is tehetnénk, főleg, ha néhány rohadó dobozon és saját magunkon kívül nincs másunk.
Érdekes tapasztalat az élet, csodás forrás, és még mi minden vár... Igazán szerencsésnek érzem magam: látok, hallok, járok, érzek, tapintok, ízlelek. Micsoda ajándék, milyen sok... Micsoda felelősség...
Jöjjön akkor egy kis ingerlés a szemnek és a fülnek:
Kispál: De szeretnék...
https://www.youtube.com/watch?v=E9cO2MLaaXY&mode=related&search=
The Painted Veil: szép film, jó film... Szép zene...
https://www.youtube.com/watch?v=YmJ_MQozVFM
A Bolyai kollégium konyhaablakából, ahol sok szép pillanatban volt részem. Ezúton is köszönöm Mindenkinek! :-)
(Pic. by ST/L)
