...
Légy hamis, hogy szeressenek,
Légy szép, hadd irigykedjenek,
Légy bájos, megmosolyognak,
Légy bolond és felmagasztalnak.
Adj életet, végül elhagynak,
Adj szivet, mit szétmorzsolnak,
Adj lelket, megnyomorítanak,
Adj mindent, hogy kifosszanak.
Hazugság minden,
Leláncolt valóság,
Senki sem boldog,
Senkisem igazán,
Csak a gyermek,
A tiszta piciny lélek,
Mely önfeledt kacaját,
Őszinte mosolyát,
Adja át a térnek.
S míg felnőtté tér
Elrontja a sok vér,
Melyet az emberi természet
Mélyen belekevert.
Rakd el hát tüzelőnek,
A nap meleg sugarát,
Múló természet vázlatát,
Ezzel édesítsd a mérget,
A múló, hazug életet...
...
Ez most pesszimista. De kell az az optimizmus mellé kiegészítőnek, hogy meglegyen az egyensúly. Viszont mindkettőnek igaza van megvilágítva két oldalról a dolgokat. Csak azt nem értem, miért kell az embereknek hazugnak, önzőnek lenniük, másokat hülyének nézni, képtelen megérteni. A másikat el kell fogadni és megpróbálni felfogni, hogy neki sokkal egyszerűbb az élete, vagy éppen nem az. Leginkább pedig vállalni a felelősséget a tetteinkért, nem pedig kizárni azokat és elmenekülni előle, mert a tett, az a mi tettünk, azelől elmenekülni nem lehet sehová, ott lakozik bennünk.
Könnyű ítélkezni, nehezebb szembe mondani, még nehezebb elfogadni, ha szembe mondják. Őszintén szólva, én boldog ember lennék, ha legalább szembe mondanák, és még meg is köszönném, mint ahogyan azt már tettem sokszor...
"Kár, hogy most mutatnak, az elébb még Istent dicsértem én..."
