Még nem tudom szavakba önteni, még idő kell....
Beszéljenek addig mások helyettem...
Eleven Hold: A fák istenéhez
„Tudom azóta, hogy, mint a doktor mondja, a túlságos szeretet megárthat annak aki szeret. És az én szerelmem túlságos volt. Magyarázni igyekszem, mit is éreztem akkor, korántsem mentegetni magamat az érzéseimért. Bűnös ifjonti hevülésemről van szó. Rossz dolog volt, de az igazság azt diktálja, hogy megmondjam: akkor mérhetetlenül jónak éreztem."
Umberto Eco, A rózsa neve
Az, hogy testünk vénül, és betegek, öregek, fogatlanok, vaksik és nyomorékok leszünk, még elfogadható valahogy. Nehezen, de mit tegyünk? Az, hogy végül nem bírjuk tovább a fizikai életet, és átlépünk a halál kapuján, még mindig elfogadható, ha keservesen is. Minden kétségbeesett tiltakozásunk ellenére van bennünk valami belenyugvás, vagy talán rejtett bizakodás: majd csak lesz valahogy.
Az ember végül megadja magát.
De az, hogy a szeretet elmúljon, elfogadhatatlan!
Olyan fájdalom, melyet semmi nem enyhít.
Olyan borzalom, melyre nincs gyógyír, mert egy hang azt kiáltja bennünk: Ez nem történhet meg!
Egy társadalmi rendszer összedőlhet, egy hitvilág összeomolhat, egy nép, egy faj, egy istenkép megsemmisülhet, jöhet az apokalipszis, és megmérgezheti a földet, a vizet, a levegőt, és kipusztíthatja az emberfaj jó részét: mindez bármennyire is meghaladja a képzeletünket- mégis tudjuk valahol, hogy mindez nem lehetetlen, mert benne van a pakliban.
De a szeretet elvesztése nincs, és nem is lehet, soha!
Ez az egyetlen pont, ez a mustármagnál kisebb kis atommag a szívünk közepén, ahol lényünknek és az egész teremtésnek a legvégső titkát őrizzük. Ez a titok, ha szavakkal kimondjuk, ennyi: a szeretet örökkévaló.
Minden más elmúlhat - és el is múlik.
A nap élete véges. A csillagoké is. A kozmoszé is.
De a szeretet el nem múlhat-megmarad.
Ezért van az, hogy senkit nem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet".
Nem igaz.
Ez nem olyan seb, ami gyógyul.
A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad. Egyetlen dolog szüntetheti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban ha valóban szeretünk nem lehetséges."
Müller Péter
"Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szeretünk, azt nem felejtjük el."
William Shakespeare
"Vége van. A függöny legördült,
Komisz darab volt, megbukott,
Rám tán halálos volt a játék,
Magának érte taps jutott.
Így osztják a babért a földön,
Hol a szív sorsa siralom...
...Hány ily darab játszódott már le
Ezen a monstre-színpadon?!"
Ady Endre, Finita
Komisz darab volt, megbukott,
Rám tán halálos volt a játék,
Magának érte taps jutott.
Így osztják a babért a földön,
Hol a szív sorsa siralom...
...Hány ily darab játszódott már le
Ezen a monstre-színpadon?!"
Ady Endre, Finita
"Az életnek tengerében
Két örvény van: szív és ész;
A kettőnek egyikében
A jobb ember könnyen vész.
Az ész ezer bajt okozó,
Ezt el lehet kerülni;
A szív, minthogy ragadozó
Könnyű benne elmerülni..."
Kisfaludy Sándor, A kesergő szerelem
Két örvény van: szív és ész;
A kettőnek egyikében
A jobb ember könnyen vész.
Az ész ezer bajt okozó,
Ezt el lehet kerülni;
A szív, minthogy ragadozó
Könnyű benne elmerülni..."
Kisfaludy Sándor, A kesergő szerelem
„Légy jó és magányos leszel.”
Mark Twain
